Március 15-ről, ahogyan én láttam...

Ma délben elindultunk, hogy megnézzük a Békemenetet és a Kossuth téri ünnepséget. Meg kell vallanom, nem szeretem a politikát, igyekszem minél kevesebbet beengedni belőle az életembe, de valamennyire muszáj tájékozottnak lenni... Nem is azért szerettünk volna részt venni az ünnepen, hogy demonstráljuk a politikai nézeteinket, vagy hovatartozásunkat, sokkal inkább szerettünk volna beleszimatolni a tömegbe, megérezni a hangulatot, és ráhangolódni az emberekre...

A Nyugati térnél csatlakoztunk, és onnan is látszott, hogy akkora a tömeg, hogy a Margit híd is tele van emberekkel. Mindenki mosolygott, beszélgettek, tréfálkoztak, és csak jöttek és jöttek... A felüljáró alatt egy fiatalember egy szál hegedűvel a Kossuth nótát játszotta, körülötte néhány népviseletbe öltözött fiatal lány jókedvűen vele énekelt. A tömeg csatlakozott hozzájuk, zengett az ének, és ezt csoda volt megélni és hallani :-).

A Bajcsy Zsilinszky úton az "ellentábor" felállított egy színpadot, és hangszóróból iszonyú hangerővel nyomták a munkásmozgalmi dalokat és a Rákosi nótákat. A tömegnek szeme sem rebbent, néhány füttyszótól eltekintve méltóságteljesen vonult tovább a Kossuth térre, az ünnepség helyszínére. Nagyon sokan voltunk, és felemelő volt ez az egység, és szelíd erő, amit megtapasztaltam. Az ünnepség szép volt, a közönség együtt énekelt a táncosokkal, és együtt szavalta a Nemzeti dalt a színészekkel. 

Még egyszer mondom: nem érdekel a politika! :-) De nagyon örülnék, ha a mindennapokban is megmutatkozna ez az egység, úgy általában, az életünk minden területén. Nem csak ünnepnapon, hanem mindig. Kedveseim! Legyetek szívesek szeretni és tisztelni egymást, mert úgy sokkal könnyebb az élet, és az együttműködésből csak jó származik!  Számomra ez a felismerés volt az ajándék a mai napban. 

Köszönöm, mindannyiunk nevében... :-)